Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2014 szeptemberi Helyzetjelentés

fovam-008.jpg

Nagy szívdobbanás volt 2014. március 28-án: átadták az évtizedekig csak vágyott, gondolt, majd tervezett, s végülis kivitelezett Négyes metrót.

"Fővám tér következik" Ahogy a blog címe is sugallta, a frissen átadott metrón is felcsendül a jól ismert utastájékoztató mondat Szalóczy Pál hangján magyarul, Rachel Appleby hangján pedig in english.

A metróvonalokon hallható utastájékoztató hangokból ízelítők itt:

kozlekedes.org/utastajekoztato-hangok/

Rachel Appleby személyéről pedig itt olvashatsz további érdekességeket:

welovebudapest.com/elmeny.kultura/kulfoldiek.budapesten.rachel.a.bkk.jarmuvek.angol.hangja

Ami újdonság tehát az átadás kapcsán: látni a tér gyomrába vájt beton-katlant, ahogy megtelik élettel, amint e szalagos közlekedés egy pulzáló befogadó és kibocsátó állomásaként átvonulnak rajta az emberek.

Bevallom ettől a megállótól féltem leginkább, hogy hogyan fog sikerülni, mert nagyon bátor, és absztrakt formálású a teljes vonallal is összevetve, amellett szép térkapcsolatokkal, fénykapcsolatokkal oldja meg a a nagyon feszes, beszorított városi helyzetet: miszerint a közművek, villamos-alagút, felső-alsó rakpartok, Fővámház épületét és Duna vonalát békés távolságtartással ki kellett kerülnie.

fovam--9-.jpg

A felső mozgólépcsőn lefele indulva két látvány ragadja meg az utasokat: felfele tekintve az Ybl Miklós-féle Fővámház térre néző sarka, ahogy a felülvilágító üvegezésen (és fehér árnyékolón) átsejlik, valamint egyenesen előre tekintve az elsötétedő derékszögű üreg. Becsapós ez a meredek ferde tér, amit vízszintes gerenda-rács-szövet oszt 4 egymás feletti tér-részre. Elsősorban a mozgólépcső harsány citrom színe, s a fénycsövek irányítják a szemet, s az megszokja a ferdén lefelé húzó perspektivát. Ehhez képest viszonyulunk a gerendák adta kibillent perspektívához, ami így nem is tűnik vízszintesnek, s robosztus méreteivel még inkább lenyűgöző, az erő sugárzik belőle.

A corten-acél előrozsdásított lemezeket ebben a térben nem helyén valónak érzem, hiszen egy temperált belső térben haladunk, ahol nyugodtan lehetett volna fa, kerámia, színezett fém burkolat is, mely a történelmi belváros anyagválasztásához is és az utasok komfortérzetéhez is közelebb állna. Itt a rozsdás lemezek kültéri, s nagyon ipari, akár Istvántelki, vagy Északi járműjavítói hangulatot árasztanak, ahol a sok vasúti acél, fém veszi körül az embert.

Leérkezve a szögtörésbe, fordulunk át a felszín diktálta Dunával párhuzamos rendszerből a Duna alatt futó alagutak koordináta-rendszerébe. A tér megér egy kis felfele bámészkodást, hiszen itt az a 4 egymás fölött, de különböző mintázatú hálóban futó gerenda-szövet egyszerre látszik, ami egy nagyon absztrakt kút, kilátótorony, vagy űrhajó-kilövő rácsozatát juttatja eszünkbe. 

fovam--8-.jpg

Megérkezve a peronszintre, kitisztul, s leegyszerűsödik a tér és annak eszköztára is. A falakat 1,5 cm-es négyzetes mozaik-háló burkolja, de megfejthetetlen okból minden további osztást, rendszert, keveredést és díszítést nélkülözve. Egyszerűen bántó már ez a nihilizmus, ahogy a telibe burkolt hosszú felületek hol rikító sárga, hol lila, máshol kék színben bámulják az utasokat. Amilyen kellemes és lenyűgöző bravúrral megoldották a Gellért téri örvénylő spirált, úgy itt az eszköztelenség, unalom érződik ezeket a mozaikokat szemlélve. Sajnos ez nem sikerült a legjobban a Fővám téren.

fovam-001.jpg

Felhívnám a figyelmet viszont egy nagyon különleges pontra, amit a Budára haladó metróra várva fedeztem fel: a mozgólépcső mellett, a kerekesszékes felszállást jelző matrica közelében állva feltekintettem. S amit láttam lenyűgözött. Pontosan felettem úgy alakult a gerenda-szövet, hogy luk lukat követett, s tekintetem akadály nélkül felért az állomás legmagasabb pontjáig, ahol (talán pont ezt a kitüntetett pozíciót kihasználva) egy 10-15 négyzetméteres felülvilágító-üvegezéssel nyitották meg a zárófödémet. Így több mint 30 méteres mélységben állva feltekinthetek a Corvinus Egyetem főbejárata elé helyezett felülvilágító-üvegen át az égre, s aki rááll fent erre az üvegre, annak talpát s árnyékát ezen a furcsa, beton kürtőn keresztül látom lentről is. Ilyen magasságokat és mélységeket az ember ritkán él át, leginkább katedrálisok, templomok terében, vagy olyan ritka természeti formáknál kirándulva, mint a Rám-szakadék, Tordai-hasadék, Vadálló-kövek...

fovam--7-.jpg

Megérkezett a szerelvény magas hangú szuszogással, s én továbbsuhanhatok a város alatt.

 

A mappában található képek előnézete Metróállomás helyzetképek


 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.